ÁMK Dévaványa

Szövegdoboz: „Rajzold le az iskoládat!”
Járási rajzverseny
2012/13-as tanév

Járási rajzverseny a Ványai Ambrus Általános Iskolában

 

Április 15-én rendeztük meg a járási rajzverseny 2. fordulóját iskolánkban. Célunk az volt a pályázat meghirdetésekor, hogy ismerjük meg jobban egymás életét ezen a területen is, ezért adtuk az első fordulónak címként: „Rajzold le az iskoládat!” (Pályázati felhívás)

A művészet mindenkié – áll az iskola pedagógiai programjában, tavaly területi zenei vetélkedőt szerveztünk ennek megfelelően, idén a képzőművészeté lett a főszerep. Az első fordulóra közel száz rajzot küldtek a járás általános iskoláiból: Gyomaendrődről, Csárdaszállásról, Ecsegfalváról és Dévaványáról. A zsűri a legszebb 40 rajz készítőjét hívta meg iskolánkba, ahol az alsósok és felsősök külön témában, de itt helyben alkottak. Az alsósok témája: „Az én tanítóm”, a felsősöké: „A hely, ahol élünk.” A verseny során a tankerület munkatársai – akik éppen iskolánkban tettek látogatást – is bepillantottak a verseny izgalmas forgatagába.

 

A járási rajzverseny eredményei:

1-2. osztály:

1. Földvári Emese 1. o. Kiss Bálint Ált. Isk. Gyomaendrőd

2. Meszlényi Jázmin Liza 2. o. Rózsahelyi Kálmán Ált. Isk. Gyomaendrőd

3. Bácsi Henrietta 1. o. Kiss Bálint Ált. Isk. Gyomaendrőd

Különdíj: Kakati Gergő 2. o. Kiss Bálint Ált. Isk. Gyomaendrőd

3-4. osztály:

1. Ferencz Hanna  4. o. Ványai Ambrus Ált. Isk. Dévaványa

2. Gellai Fanni 4. o. Rózsahegyi Kálmán Ált. Isk. Gyomaendrőd

3. Offner Dóra  3. o. ÁMK Ecsegfalvi tagintézménye

Különdíj:

Juhász Evelin 4. o. Ványai Ambrus Ált. Isk. Dévaványa,

Süli Hanna 3. o. Kiss Bálint Ált. Isk. Gyomaendrőd

5-6. osztály:

1. Sőrés Petra  6. o. Rózsahegyi Kálmán Ált. Isk. Gyomaendrőd

2. Dávid Adrienn 6. o. Rózsahegyi Kálmán Ált. Isk. Gyomaendrőd

3. Molnár Nadin 5. o. Ványai Ambrus Ált. Isk. Dévaványa

Különdíj:

Rózsa Veronika 6. o   Ványai Ambrus Ált. Isk. Dévaványa,

Dinya Panna 6. o   Rózsahegyi Kálmán Ált. Isk. Gyomaendrőd

7-8. osztály:

1. Nagy Dóra 7. o. Rózsahegyi Kálmán Ált. Isk. Gyomaendrőd

2. Bakos Beáta 8. o. Ványai Ambrus Ált. Isk. Dévaványa

3. Szabó Viktória  8. o. Kiss Bálint Ált. Isk. Gyomaendrőd

Különdíj:

Csaba Nikolett 7. o. Ványai Ambrus Ált. Isk. Dévaványa,

Soczó Tamás 8. o. Rózsahegyi Kálmán Ált. Isk. Gyomaendrőd

 

Képes beszámoló a rajzverseny 2. fordulójáról

Így telt a délután >>>

Válogatás a legszebb rajzokból >>>